Stonehenge erős mágnesként vonzza a kíváncsi embereket. A hatalmas kőtömbök és környékük idecsalogatják a kutatókat, akik megpróbálják felderíteni a rejtélyt, de az átlagembereket is, akik egyszerűen csak saját szemükkel szeretnék látni ezt a varázslatos helyet. Stonehenge még ma is megmagyarázhatatlan rejtély, pedig már sok, kiváló elme kísérelte meg, hogy feltárja a titkát.
Régebben azt hitték, hogy a kelták emelték. Mai nézet szerint sokkal régibb; minden bizonnyal abból az időből való, amelyet neolitnak neveztek el. A neolit a legmagasabb kőkultúra: a kőszellem virágzása.
Szinte naponta születnek újabb és újabb elméletek építésének céljairól, használatának módjáról. Különlegesnek találják a helykiválasztást is, az ún. ley-vonalak találkozási pontjába téve. Szó ami szó, építtetői tökéletes érzékkel választották ki a helyet. Ez a dél-angliai Salisbury-fennsík egyik kis lapos dombján álló "valami" uralja a környéket és különös érzést kelt az óriási huszonöt-ötven tonnás kőóriások között sétáló látogatóban, aki egy kis képzelőerővel szinte maga elé varázsolhatja az oszlopok között lezajló ősi ünnepi szertartásokat. Gazdagabb fantáziával és egy kis múltról alkotott tudással még áhítatos résztvevője is lehet egy "időutazásnak".
Földrajzi koordinátái: é. sz. 51°10′44’’, ny. h. 01°49′34’’
1620-ban I. Jakab király utasítására egy Inigo Jones elkészítette a kőkör alaprajzát és úgy vélte, hogy egy római templom volt. Az első valódi terepmunkát, 40 évvel később John Aubrey végezte el. Ő fedezte fel a töltésen belül lévő, később róla elnevezett lyukakat. Feltételezése az volt, hogy Stonehenge nem lehet más, mint egy druida templom. 1740-ben William Stukeley is publikált egy művet, melynek címe Stonehenge, a druidáknak visszaadott templom. Még századunk elején is sokan gondolták azt, hogy korai bronzkori emberek építették. Ezek az elméletek az ún. mükénéi aknasírokban talált leletekkel hozták összefüggésbe. A 19. században már több régész is állította, hogy ez az eredeti konstrukció még a vaskori druidáknák is sokkal korábbi periódushoz kell, hogy tartozzon. A radiokarbon vizsgálatokkal kapott dátumok viszont jóval a mükénéi civilizáció felemelkedése elé helyezték a masszív építmény keletkezését. Az 1960-as években kezdték meg feltárni minőségi, statigráfiai ásatásokkal Stonehenge építésének különböző fázisait
Története
Stonehenge-et három fázisban építették.
Az első fázis épületfákból álló kör volt, amit vizesárok és földsánc vett körül. A vizesárkot valószínűleg kézzel ásták ki, állati csontokból készült szerszámokkal. Egyes szerszámok szarvasagancsból készültek, ezeket csákányként használták a föld alatt lévő mészkő megbontására. Majd ökrök lapockájából készült ásóval távolították el a kiásott földet és köveket. Az árokban végzett ásatások során épen maradt szarvasagancs maradványokat találtak, ezeket használták a hely radiokarbon kormeghatározásához. Ennek alapján az első kör kora 5000 évre tehető. A körön kívül 56 lyuk található, ezeket ma „Aubrey Holes”-nak nevezik („Aubrey-féle lyukak”) felfedezőjük, John Aubrey után, aki egy 17. században élt antikvárius volt, és 1666-ban találta meg őket. Tudjuk, hogy ezek a lyukak facölöpöket tartottak, majd később újabb lyukakat ástak, amikbe a ma is látható köveket állították.
Körülbelül 4500 évvel ezelőtt újjáépítették (nagyjából 2400 évvel azelőtt, hogy a rómaiak Britannia földjére léptek volna). Ezúttal kékkövet használtak, ezek a kisebb kövek ma is láthatók. A köveket a Prescelli-hegyekben bányászták (Pembroke, South Wales, 380 km), először levonszolták a tengerhez, majd hatalmas tutajokon felúsztatták az Avon folyón, végül szárazföldön szállították a felállítási helyükre. Elgondolkodtató mutatvány, mivel egy-egy kő nagyjából 5 tonna súlyú.
Mielőtt a második fázis befejeződött volna, a munkálatok félbemaradtak, a helyszínt elhagyták.
Majd megkezdődött egy még nagyobb, még jobb Stonehenge építése, az, ahogyan ma is ismerjük. Ez nagyjából 4300 évvel ezelőtt történt, ez volt az építés harmadik, végső fázisa.
A kékköveknek lyukakat ástak és elrendezték őket. Ezúttal még nagyobb köveket használtak, amit a Marlborough Downs bányából hoztak, 32 km távolságból. A hatalmas köveket mauls kőből készült golyókkal faragták méretre, ezek nyoma ma is látszik. A köveket páronként állították fel, felül szemöldökfákkal fogták össze őket. Hogy a szemöldökfák a helyükön maradjanak, a köveken bevágást csináltak, a szemöldökfákat köralakban fogták össze, majd horonykötést alkalmaztak, végül gömbcsuklót vagy furatot és eresztéket alakítottak ki. A kövek felállítása előtt ügyeltek a kövek egymáshoz képesti pozíciójára és a pontos tájolásra.
Stonehenge, mint obszervatórium?
Már régóta feltételezték, hogy Stonehenge tengelye egybeesik a nyári napforduló napjának napfelkeltéjével. (Bár sok vita folyt arról, hogy a napfelkelte vajon a Nap első sugarát, a napkorong felének megjelenését, vagy pedig a teljes napkorong felbukkanását jelenti - ugyanis a horizont más-más pontján volt megfigyelhető a három jelenség). 1963-ban Gerald Hawkins, amerikai csillagász a Nature folyóiratban megjelent Stonehenge decoded (A megfejtett Stonehenge) című cikkében sok további asztronómiai összefüggésre hívta fel a figyelmet. Állításai szerint minden kőpárnak jelentése van, a kövek és az Aubrey-lyukak segítségével nemcsak a már fent említett nyári napforduló, hanem más fontos Nap- és Hold-jelenségek is megjósolhatók. A nyári napforduló természetesen azt jelentette, amikor a Nap útja során elérte legészakibb pontját. Ezután minden nap a szemlélő szemszögéből egy kicsit délebbre kel, míg a téli napforduló napján eléri legdélebbi pontját, hogy azután újra északnak induljon. Az őskori ember számára az a körforgás, illetve az évszakoknak ehhez való kapcsolódása, minden bizonnyal komoly jelentőséggel bírt, így nem meglepő, hogy a Sarokkő felállításával meg kellett jelölnie a nyári napforduló napjának irányát.
A Hold mozgása már sokkal bonyolultabb. A Naphoz hasonlóan a nyári napforduló napjáig egyre északabbra kel és nyugszik, utána pedig ismét délre vonul. Ennek a mozgásnak szélső pontjai azonban évről évre módosulnak, s egy 18,6 éves ciklust követve mozdulnak el. A Holdnak ekként kettő helyett négy szélső pozíciója van. Így a nyári napfordulóhoz kapcsolódó és a téli napfordulóhoz kapcsolódó kelésének is van egy északi és egy déli szélső pontja. Hawkins szerint a négy Állomáskövet oly módon állították fel, hogy azok az általuk alkotott négyszög hosszú oldalai, illetve átlói mentén figyelve egy vonalba estek a Hold nyárközépi kelésének két szélső értékével; a négyszög rövid oldalai a nap nyári napforduló idején történő kelésének irányára néztek.
Kapu?
Körülbelül húsz lépés sugarú körben egymástól arányos távolságra négy méter magas, szürke, nyers tömbök állanak. E tömbökre ugyanolyan kőből ugyanolyan köveket fektettek. Csupa kapu, amely körben áll.
A kapuról tudjuk, hogy démonikus építmény. Ez az a valami, amin keresztül az ember valahová belép. És ahová belépett, ott átadja magát az ott érvényben levő törvényeknek. A kapukon való átlépés jelentőségét régebben igen jól ismerték. A középkori városok és várak bejáratán őrségek álltak. Ezek az őrségek olyanok voltak, mint Kerberos, az Alvilág kapujának őre: daimonikus emberek. Vigyáztak. Nem eresztettek se ki, se be akárkit. A római császárok diadalkapukat építettek. Ma, kaputlan városok és kaputlan élet idején e nagy szokás megmaradt. Aki a diadalkapun átmegy, az a halhatatlanság egy nemébe megy át. Az örökkévalóság kapuja. Belépés az emberfölöttibe. S ezért szokták a kapukat feliratokkal ellátni. Dante tudta, hogy a pokol kapuja az összes remények feladását hirdeti. Aki egy kapun átlépett, az vagy a jóba, vagy a rosszba érkezett - de mindenképpen valami lényegesen új és más világba.
Íme a kapuélmény. Az ember belép és Hatalom birtokába kerül. De nem a városba és nem a várba lép be, nem a halhatatlanságba és nem az Alvilágba. Nem, Stonehenge kapui valahová máshová viszik az embert.
A kő anatómiája
Vannak hóbortos, szenvedélyes, tüzes, szelíd, vidám kövek. Vannak alattomos, gonosz, buta, tragikus kövek. De minden kőben van valami mérhetetlenül szenvedő. Ami az élő lényben a büszke és hiú élet szabadsága, azt a kő nem ismeri. Ezért minden kő szenved. A szenvedés lényege: küzdelem a súly ellen - a nehézség, a tömeg ellen. Irtózatosan tömör, súlyos - rettentő tehetetlen szubsztanciában állandó meddő erőfeszítés, hogy saját súlyát legyőzze. A kő anatómiája ezzel a hiábavaló erőfeszítésen megbukott szenvedéssel találkozik. A követ nem kell összetörni, össze van törve: elvesztette szabadságát s önmagába süllyedve a súly martaléka lett. Ez a kő anatómiájának titka.
S amikor az állatról vagy növényről valamit lehasítanak, a tag vagy darab elpusztul. A kő ugyanakkor megkönnyebbül - szenvedése kisebb lesz. S amikor e lehasított követ felállítják, a kő úgy érzi, hogy legyőzte a benne levő súlyt. Ezért fejez ki minden oszlop diadalt. S amikor ezen az oszlopon, fenn a levegőben kő lebeg, ez a kőeksztázis: a fölemelkedett kő, a repülő kő - száll - elérte azt, amiért oly irtózatosan küzdött. Fenn van a levegőben - szabad.
Stonehenge fenségének titka, hogy a követ felemelte, a levegőben tartja és szabaddá tette. Nem a faragott oszlopot, azt, amely már elvesztette ősi alakját és természetét. Stonehenge kövei vad és elementáris sziklák, faragatlan, az őskőből letépett tömbök. Itt nem átszellemült és megmunkált kő válik szabaddá, hanem az igazi, az elemi, az ősi és a vad. Ez a kő szenvedélyes gyönyöre: fent a levegőben táncolni. Ez Stonehenge: a táncoló szikla.
Stonehenge rendeltetéséről rengeteg legenda és elmélet kering a köztudatban. A legvalószínűbb elmélet, mely Howkins nevéhez fűződik, az az, hogy a köveket a kor embere mintegy kalendáriumként használta. Ezekből tudta kiolvasni a hónapok váltakozását, az idő múlását, a mezőgazdasági teendők, és persze a vallási ceremóniák időzítését. Akkoriban az emberek, mint pl. az indiánok is, istenként tisztelték a napot és a holdat, hiszen életük az azok által befolyásolt időjárástól függött. Howkins szerint mind a kövek, mind az Audrey-gödrök a legfontosabb nap- és holdjelenségeknek megfelelően helyezkednek el.
Az Atlantisz-elmélet mániákusa Graham Hancock szerint pedig a kőhalom keletkezésének valódi ideje ie. 10500-ra tehető, csakúgy, mint a gízai nagy piramisé, amikor az Atlantiszi civilizációt vízözön döntötte romba, így hajóra szállt, hogy megossza tudását a többi, elmaradottabb néppel. Szerinte a piramis is és persze Stonehenge is ezen tudás átörökítésének eszköze: egyszerűen leolvasható róla, könyvként használható. Bizonyítékként két általa 12000 évesnek gondolt gödröt hoz fel, amik egy, a komplexumhoz vezető, sugárutat kereteztek.
Egy másik ma is nagyon népszerű elmélet a druidákhoz kötődik. E szerint Stonehenge-t a druidák, a kelták papjai, templomként használták, és emberáldozatokat mutattak be benne. Az elmélet harcos hívei, a druidák egy mai csoportja, mely magának követeli a romokat, hogy ott újra vallásos szertartásokat celebrálhassanak. 1985-ig, amikor a hatóságok betiltották tevékenységüket, minden év júniusában összegyűltek, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót. Az egyetlen probléma, hogy Stonehenge bizonyítottan a kelta-druidák ideje előtt több mint 2000 évvel épült.
Egy helybéli legenda szerint pedig a hatalmas kékkövek gyógyító varázskövek voltak, amelyeket Merlin, Arthur király házi varázslója, emberfeletti bűvereje segítségével hozott el eredeti helyéről Írországból. Egy másik rege a Sátántól eredezteti a köveket. E szerint a köveket a Gonosz hozta el varázslat segítségével Írországból, majd egy rejtvényt adott fel környékbeli embereknek. Egy szerzetes volt az akinek sikerült megfejtenie a feladványt és a Gonosz a helyett, hogy megjutalmazta volna, egy követ dobott rá. A hatalmas kő a sarkán találta el a szerzetest, ezért hívják a komplexum központi kövét „Sarokkőnek”. Az óriási köveket előszeretettel kötik az óriásokhoz. Két hozzájuk kötődő elméletről is hallottam. Ez egyik, hogy a köveket óriások gyűjtötték össze és halmozták egymásra, eddig ismeretlen okokból. A másik, nagyon bájos monda, szerint pedig 80 óriás táncolt körben, kézen fogva, amikor egy gonosz varázsló kővé változtatta őket. Ezeket a kőbe zárt óriásokat láthatjuk ma Wiltshire-ben.
Stonehenge 1986 óta képezi a Világörökség részét.
|