Igazság szerint erről a lényről elég kevés információt lehet fellelni. Azt azonban biztosan tudhatjuk, hogy már Horatius idejében is említést tettek róla.
A különböző népeknél azonban a hozzá kapcsolódó hiedelmek némileg különbözhetnek.
Horatius, Ovidius, Lucanus és Apuleius költeményeiben, írásaiban többször megjelenő, félelmetes striga olyan hiedelemlény, aki éjszaka madáralakot öltve repülni tud, a temetőkben halottak testrészeit használja rontó szertartásaihoz, kisgyermekeket rabol el, vérüket szívja, embereket állattá tud változtatni.
A szláv népeknél úgy ismerik, mint a boszorkányhoz hasonlatos, de nem élő, hanem a sírból visszajáró, vérszívó lényt.
A középkorban a strigákat úgy is ismerték, mint a Sátán szolgáit, akik értettek a varázsláshoz és gyermekek vérét szívták.
Kálmán királyunk (uralkodott 1095-1116) szállóigévé vált mondása szerint:
strigák nincsenek. Ezek a strigák még a kereszténység felvétele előtti időknek a bűbájosai, varázslónői voltak, akik a hiedelem szerint különböző állatok álakját tudták felvenni.
Minek tartotta az egyházi és világi törvény a strigákat? Az adatok abban megegyeznek, hogy a striga bűvös erővel állatalakot ölt; de a VII. és VIII. századbeliek elágaznak abban, hogy a magát fenevaddá változtatott bűvös fölfalja az embereket. A rómaiak ugyan azt hitték, hogy a striga éjjel kiszívja az emberek vérét, húsát pedig megeszi. A frank lex salica úgy rendelkezik, hogy ha egy striga megevett egy embert és reá bizonyosodik, 8000 denárt, vagyis 200 arany solidus bírságot fizet. (Vagyis annyit, amennyit a gyilkosságot elkövető szabad ember.)
A strigáról olyan felfogás is létezik, miszerint nem az ember vérét, hanem az életerejét szivja ki, ebből táplálkozik.
Azt mondják a striga sebezhetetlen és csak akkor lehet elpusztítani, ha éppen valakinek a vérét/energiáját szívja. |