A tibeti jógik meghatározása szerint a tulpa olyan látható, sőt tapintható emberalak, akit valaki pusztán a képzelete erejével alkotott.
Az okkultizmus rendszerint „gondolatalaknak” nevezi az efféle egyedeket.
Sokan hisznek abban, hogy bizonyos körülmények között a képzeletben megalkotott emberek és tárgyak mintegy materiális alakot öltenek, önálló egyéniségről tesznek tanúbizonyságot, és célirányos tevékenységeket végeznek. Egyesek ennél is tovább mennek, és abban hisznek, hogy itt rejlik a magyarázat egy sor furcsa jelenség, például a szörnyek, illetve Szűz Mária megjelenésére is.
Mi is kell ahhoz, hogy tulpát hozzunk létre?
Vizualizálnod kell őt.
Tedd ezt teljes magányban, egy sötét helyen.
Ha minden részletében tökéletesen sikerül elképzelnünk, és olyan természetessé tudjuk tenni a magunk számára, mint bárki "valós" személyt, akkor - állítólag - mások számára is látható lesz. Bár talán csak "halványan, mint egy felhő", vagy árnyék. Nem törődve a logikával, vagy a józan ésszel 24 órán keresztül életben kell tartanunk teremtményünkben vló hitünket. Úgy kell viselkednünk, mintha számunkra valós személy lenne. És állítólag sima vizualizáció az egész.
De a dolog elképzelhetetlen veszélyeket rejt magában. Mert idézzünk a létbe bár egy tökéletes embert, vagy akár egy istent, egy idő után szabadságra fog vágyni. El akar majd szakadni tőlünk. És ezért ellenségünkké válik, mint egy kamasz.
Mivel ezeket a lényeket próbaként, vagy meghatározott céllal, esetleg familiárisnak (személyes segítőnek) hozzák létre a fenti "mellékhatás" minden esetben létre is jött, állítólag. Azaz meg kellett szűntetni a létezőt. Ez állítólag még nehezebb feladat, mint létbe hozni. szerintem azért, mert ha sikerrel jártunk agyunk már tudatosan és tudat alatt is valós létező dologként kezeli őt. De még ha tökéletes uralmunk lenne is agyunk felett, mivel mágiát hatsználtunk, életet öntöttünk formába, és az ragaszkodik létéhez, ezért küzdeni fog. És bár mi teremtettük, félig-meddig független mitőlünk.
Azt mondják, csoportosan is létre lehet hozni ilyet. Ha sokan hisznek ugyanabban a formában és alakban (jellemben), akkor egy több forrásból táplálkozó hatalmas létezőt kapsz.
A leghatalmasabbak tulpái még az után is megmaradnak egy ideig, és elvégzik feladatukat.
Alexandra David-Neel azon kevesek egyike, aki európai nő létére látott tulpákat. David-Neel asszony 1868-ban született Franciaországban, és a Sorbonne-on tanult. Évekig kutatott Tibet távoli vidékein, és olyan helyekre is eljutott, ahol fehér ember még sohasem járt. A Párizsi Földrajzi Társaság arany emlékéremmel tüntette ki, s a Becsületrend lovagjává avatták.
Ez a rendkívüli asszony sok felettébb – laikus számára – érthetetlen élménye egyikét akkor élte át, amikor az 1920-as években tibeti jógikkal lakott együtt. Látta, hogyan kelnek életre a tulpák, s úgy döntött, ő is létrehoz egyet. Jó pár havi mély meditáció után egyszer csak megjelent egy alacsony, kövérkés, jó kedélyű szerzetes. Fel-felbukkant az asszony utazásai során, majd eltűnt. „Olykor már nem is kellett rágondolnom, hogy előidézzem a megjelenését, - írja a szerző Magic and Mystery in Tibet című könyvében. Az illúzió többnyire vizuális volt, olykor azonban úgy éreztem, mintha egy szerzetesi csuha lágyan hozzám dörgölődne, egyszer pedig mintha valaki a vállamra tette volna a kezét.”
Rövidesen azonban nagyot fordult a dolog.
„A jó húsban lévő, pirospozsgás alak lesoványodott, arcára gunyoros, alattomos, rosszindulatú kifejezés ült ki. Egyre tolakodóbbá, egyre merészebbé vált. Egyszóval már nem tudtam kezelni.”
A rémült asszony úgy döntött, véget vet alkotásának. De a tulpa, különös módon ragaszkodóbbnak bizonyult…Hat hónap is beletelt, mire az asszony vissza tudta űzni oda, ahonnét felidézte – a képzelet világába.
|