A Loch Ness az egyik legmélyebb és legnagyobb víztömegű tó egész Britanniában. Mintegy 39 km hosszú, az átlagszélessége 1,45 km, az összterülete 56,6 km2, viszont igen jelentôs a vízgyűjtô területe (1775 km2). A legnagyobb mélysége 229,8 méter, de jelentôs az átlagmélység is: 132 méter. A tó egy törésvonal, illetve vetô síkja mentén, közvetlen a vetô kialakulását követôen alakult ki.
Loch Ness-i szörny (becenevén Nessie) egy állítólagos élőlény, amely a skóciai Loch Ness tóban él Inverness városa közelében. Nessie a jetivel együtt a kriptozoológia (=vitatott létezésű lényekkel foglalkozó tudomány) egyik legismertebb témája.
Már 1500 évvel ezelőtt faragtak kőbe az ott lakók olyan alakokat, amik Nessie-re hasonlítanak, és jó néhány száz éve keringenek a legendák, miszerint egy szörnyeteg él a tóban. Még a vikingek észlelték, hogy a tóban él valami.
Egy svéd néprajzos szerint a lény egy régi skót legenda, a kelpie továbbélése. A kelpie meséjével a régi korok skót anyái riogatták gyerekeiket, hogy ne menjenek a mély tó közelébe: a monda szerint a tóban lakó, gonosz kelpie a parton lóvá változik, majd belevágtat a vízbe azzal, aki a hátára ül.
Kr. u. 565 körül Szent Columba már látta - a leírások szerint - a Ness-folyóban a szörnyet és nem a tóban. A következô megfigyelés és észlelés csak jóval késôbb, 1900-ban történt, majd tulajdonképpen az intenzív kutatás, a "szörnyvadászat" csak 1933-tól kezdôdött. Ekkortájt jelent meg az "Inverness Courier" lapban a Különös látvány a Loch Ness-en címmel egy cikk. Fényképet is közöltek, amelyen a vízbôl kiemelkedve három óriás púp látható. Ekkoriban a tó vize sekély volt. Ez volt tehát az elsô fényképes leírás, amelyik a "szörny" kifejezést használta, s innen vették át a brit lapok és az egész világsajtó mint óriási szenzációt. Ezt késôbb a londoni Daily Mail fokozta azzal, hogy expedíciót szervezett a "nagy vadász", Weatherall vezetésével, aki lábnyomokat is talált - a vízilovakéhoz hasonlót. A szenzáció késôbb idônként fokozódott, 1984-tôl azonban már nem szörnyként emlegették, hanem "csak" tengeri fókánák nyilvánították.
Egyesek szerint elképzelhető, hogy „Nessie” egy rég kihaltnak tartott dinoszauruszfaj fennmaradt egyede, leginkább a plezioszauruszra hasonlít. Mivel azonban az állatok egyedei is öregednek és meghalnak, a fennmaradás csak egy teljes (populáció, vagyis szaporodási közösség) fennmaradása esetén lehetséges. Nehéz elképzelni, hogy egy sok példányból álló népesség fennmaradhasson és elrejtőzhessen egy ekkora tóban. A Loch Ness nem elég nagy még egy dinoszaurusz család tartósabb fennmaradásához sem, ezenkívül a tó földtörténeti szempontból túl új ehhez, és a történelem folyamán többször be is fagyott. Több szemtanú leírása alapján a lény nem is hasonlít plezioszauruszra. További problémát okoz, hogy a tó vize mindössze 5 °C körüli, ami jelenlegi ismereteink szerint túl hideg az ilyen állatfaj mindennapi életéhez.
Mások azt feltételezik, hogy a tó mélyén egy alagút vagy hasadék van, és ezen át Nessie szabadon közlekedhet a tó és az óceán között. Ebben az esetben lehetségesnek tűnhet, hogy több egyed vagy akár család él az óceán mélyén, és csak bizonyos időszakokban térnek vissza Loch Ness-be. Ez azonban hidrogeológiai képtelenség, hiszen egy ilyen járaton keresztül a tenger árapály mozgása észrevehető ki- és beáramlást okozna, valamint így a tó vize keveredne a tengervízzel, amire azonban nincs bizonyíték.
Nessie elszánt hívei bizonyítva látták létezését, mikor egy 150 millió évvel ezelőtt élt dinoszaurusz maradványai kerültek elő a skóciai Loch Ness partján
A júra időszakból származó hüllő tökéletes állapotban megőrződött maradványaira Gerald McSorley, a helyi roncstelep nyugalmazott munkatársa lelt rá a tó partjának sekély vizében, és azonnal értesítette a skót nemzeti múzeumot. A lelet a maga nemében páratlan, hiszen Skóciában több mint száz éve nem bukkantak hasonlóra.
"A Loch Ness-i fosszíliából vett mintából arra lehet következtetni, hogy sós és nem édesvízi környezetből származik, tehát annak esélye, hogy az állatok a környékről származnának, igen csekély: vagy természetes folyamat során, vagy mesterséges úton kerültek oda
Szemtanúk
1993. június 17-én bizonyos Edna MacInnes és udvarlója, David Mackay (mindketten Invernessből) szintén nem mindennapi eseménynek voltak részesei. Legalábbis állításuk szerint. Mint azt akkor a BBC 4-es rádiócsatornájának elmondták, majd tíz percen keresztül látták a loch ness-i szörnyet.
- Egy negyven láb hosszú, zsiráfnyakú valami úszkál körbe-körbe a vízben. Egészen jól láttam. Meglehetősen világos barna színe volt. Legalább egy mérföldnyire lehetett tőlem, így is óriásinak tűnt – mesélte akkor a huszonöt éves Edna, aki amint meglátta a „szörnyet”, nyomban elrohant közeli ismerősükhöz, hogy fényképezőgépet kérjen kölcsön. Mire visszaértek, természetesen már nem láttak semmit. Pár órával később azonban újra felbukkant a „valami”, akkor Edna udvarlója le is fotózta a lényt. A fotókon valóban látszik valami, de hogy mi, azt senki sem tudja.
Később, még ugyanazon a napon James MacIntosh épp visszafelé tartott fiával, Jimmyvel egy kisebb hajókirándulásról, amikor a fiú egy tárgyra lett figyelmes. Előbb azt hitték egy másik kishajó.
- Arra figyeltem nehogy nekivezessem a hajót valaminek, így nem tudtam kellőképpen odafigyelni Jimmyre, de amikor felnéztem, a távolban láttam egy barnás foltot, aminek hosszú, zsiráfszerű nyaka volt és lágyan, de gyorsan úszott – emlékezett vissza MacIntosh.
Video is készült Nessieről
Holmes filmjéről a CNN és a BBC is hírt adott. A CNN-nek nyilatkozó Adrian Shine tengerbiológus és Nessie-specialista, a drumnadrochiti Loch Ness 2000 központ munkatársa szerint a videó az egyik legjobb felvétel, ami a szörnyről valaha készült. Shine a következő hónapokban alaposabban elemzi majd a filmet, aminek nagy erénye, hogy Holmes a hátteret is filmezte. Ez azért fontos, mert pontosan meg lehet állapítani a feltételezett szörny méretét, sebességét és felbukkanási helyét, és kevésbé valószínű, hogy hamisítványról van szó.
A "szörny" állítólag 15 méter hosszú és 10 km/h-s sebességgel szeli a habokat.
Tudományos magyarázatok?
Egy olasz geológus azonban 100%-os biztonsággal állítja, hogy a szörny nem létezik, a furcsa jelenségek pedig a tó fekvésével magyarázhatok.
Skócia legnagyobb tava egy geológiai törésvonal mentén fekszik, amely a kőzetmozgásoknak köszönhetően gyakori színhelye földrengéseknek. A tó fekvése nemcsak a földmozgásokra ad magyarázatot, hanem arra is, hogy mi okozhatja azokat a jelenségeket, melyeket eddig egy szörny számlájára írtak.
A geológusok állítása szerint a törésvonalból feltörő lökések miatt gázbuborékok képződnek, amelyek összezavarják a víz felszínét és furcsa hullámokat gerjesztenek.
A megvizsgált szörny-jelentések közös jellemzőjeként említhető, hogy a lény megjelenése hatalmas morajlással, a víz rendkívüli nyugtalanságával és kisebb fajta remegéssel járt együtt.
A szörnyet pedig a felelmelkedő vízpúptól természetesen senki sem látta.
Az olasz geológus Luigi Piccardi számára az is felettébb gyanús volt, hogy az első szörnyről szóló jelentések úgy a VI. századból származtak, míg a következő beszámolóra 1900-ig kellett várni. A legtöbb információt azonban az 1934-es, utolsó nagyobb rengést megelőző időszakból gyűjtötte be az olasz geológus.
Az erdeifenyő-elmélet
A Skóciában lévő nagyjából 500 édesvizű tó közül (amelyeket a skótok saját szavukkal ‘loch'-nak neveznek) mindössze háromban látták Nessie-t. Érdekes, hogy csak ez a három tó nagyon mély, és ennek a három tónak a partján erdeifenyők állnak, ami szintén jelentős eltérés a skót tavak többségétől. Ezekre a tényekre alapozva néhány tudós a következő elméletet alkotta meg.
Az erdei fenyők jóval több gyantát termelnek, mint a többi fenyőfajta. Amikor egy erdeifenyő elpusztul és beleesik a tóba, lemerül a tó fenékre és elkezdi kiereszteni a gyantáját. A gyanta az elpusztult fatörzs oldalán marad odaragadva, és a bomló fában keletkező gázokat nem engedi eltávozni. Az így csapdába esett gáz hólyagokat képez a fa törzsén. Ahogy a hólyagok egyre nagyobbak lesznek, felhajtóerejük elég lesz ahhoz, hogy a fatörzset a felszín felé emeljék. A víz nyomása a tó fenekén nagyobb, mint a felszín közelében, így a hólyagokra ható nyomás is folyamatosan csökken, ahogy a fatörzs a felfelé halad. Mivel a gázok térfogata a nyomás csökkentésének hatására megnövekszik, a hólyagok is megnövekednek. Minél nagyobbra nőnek a hólyagok, annál nagyobb az általuk kifejtett emelő hatás, ezért a fa egyre gyorsabban emelkedik felfelé. Végül a hólyagok szétrobbannak, a fatörzs pedig gyorsan visszasüllyed a tó fenekére. Időnként ez a jelenség egy-egy fatörzset akár a tó felszínéig is felemelhet, így a tóból kiemelkedő, majd gyorsan visszabukó, furcsára felfúvodott fatörzseket nézik az emberek szörnyfejeknek.
A NASA-t is bekapcsolták a kutatásba, nagy teljesítményű kamerákkal készítettek felvételeket. A NASA ugyanakkor az eddig elkészült dokumentumokat is ellenôrizte és ezeket - például az elkészített 16 milliméteres filmet is - digitális feldolgozással elemezte. Kimutatták, hogy az 1960-as Dinsdale-film által bemutatott második "ôslénypúp" három méterrel mögötte volt az elsônek és nem azonos síkban helyezkedett el. A Royal Air Force értékelése szerint alig hihetô, hogy ez ugyanazon élôlény lenne. Egy másik "bizonyíték" - Dick Raynoré - egy felszínen mozgó tömeget bemutató film volt, amirôl a vizsgálat kiderítette, hogy áthaladó teherhajótól, illetve uszályrakománytól származik.
1976 és 1978 között kiépítették a még ma is látható úszó platformot, amít kábelekkel kötöttek a parthoz, azon szonár-érzékelôket helyeztek el, amelyek 60 méteres körzetben felderítettek bármilyen kicsiny tárgyat. 1972-ben több intézmény, közöttük egy amerikai, bostoni akadémiai intézet szintén hozott érzékelôket és víz alatti kamerákat a kutatáshoz. Ezek már olyan pontossággal dolgoztak, hogy bármilyen mozgó tárgyat, élôlényt, ami elhalad a közelében, a pozícióját meghatározva is követni tudta volna, de ez a kutatás is eredménytelen volt
Will Watts ősgyík-szakértő viszont csöppet sem hisz abban, hogy a Loch Ness-tóban ma az őskori hüllő leszármazottai úszkálnának. Igaz, még Watts is elismeri, hogy ha a Plesiosaurus "kidugta volna a fejét a vízből, akkor pontosan ugyanúgy nézett volna ki, mint az a micsoda a Nessie-fényképen, amely utólag hamisítványnak bizonyult".
|