Lidércvadász
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Lények
 
Tárgyak
 
Helyek
 
Emberek
 
Legendák
 
Szimbólum
 
Keresztutak legendája

              A keresztutakhoz a különböző mitológiákban számtalan lény kapcsolódik: tündérek, boszorkányok, trollok, szellemek és démonok. Az ilyen keresztutakban a történetek szerint sok utazó különös módon eltűnt, mások megőrültek. Főleg alkonyat után ezeken a helyeken látták felbukkanni a szellemlovasokat, a sötétség teremtményeit. Az egyik elképzelés szerint az elveszett lelkek vannak csapdába ejtve az utak kereszteződéseinél, míg meg nem bocsáttatnak bűneik. A halottak éjszakáján, Samhain idején (Halloween) meg lehet idézni a keresztutaknál ezeket a kóbor lelkeket. Miután megidézték, a szellemnek három kérdésre kötelező helyes választ adnia.

Ezek a mítikus lények mindig éjjel jelennek meg a keresztutaknál. A dualisztikus hitek szerint a nappal mindig a jó, segítő entitások ideje, éjjel pedig a gonosz járja a Földet. A héberek által rettegett haláldémon, Lilith neve éppúgy asszociál az éjszaka nevére ("lait"), mint a görög Neküsz (holttest, nüksz=éjszaka). Garmann (1640-1708) fizikus a következő magyarázatot adta a kísértetek és a sötétség közötti kapcsolatra: szerinte az éjszaka hidegében összehúzódik és összesűrűsödik a szellemtest, így a fény visszaverődik róla, és láthatóvá válik.

          A tizedik századi bizánci enciklopédus, Suidas remek szellemidézési módszert ajánl: a haláleset helyén, tehát pl. a keresztutakban fekete kecskebakot kell a szarvánál fogva két lábon körbevezetni, és ahol a kecske összeesik, ott kell azután mágikus szertartásokkal, áldozatokkal a kísértetet előcsalni.     Egy Szatmár megyei história szerint annak a személynek, aki Szent György éjjelén a keresztúton rajzolt körbe ül, és a "szörnyek" láttán nem ijed meg, megjelenik az ördög, és olyan képességet ad neki, hogy bármikor állattá tud változni. Ha azonban félelmében kilép a körből, örökre eltűnik az élők világából.

A boszorkányok is szívesen találkoztak keresztutaknál. A magyar "szépasszony"-hiedelmek szerint "Oda ne lépj, mert megbetegszöl - merthogy ott főztek a szépasszonyok!" "A szépasszony lábat mos, abban vízben babot főz. Azt kiönti a keresztútra; aki belelép, keléses lesz." (Ormánság) A boszorkányok sárga kását és lencsét főztek össze, azt is ott szórták le, ez is hasonlóan keléseket okozott. Általában minden, a keresztutakon végzett rontást kimagaslóan eredményesnek véltek, ugyanúgy, mint a temetőben végrehajtottakat. De pl. Győr megyében azt is tartották, hogy a keresztúton lehet a legsikeresebben vajat köpülni, Heves megyében pedig a keresztutaknál található gyógyfüveknek különösen erős gyógyhatást tulajdonítottak. A boszorkányok Szent György éjjelén, a keresztúton avatódnak be.

         A keresztút, a mezsgye, az ösvények a tündérek birodalmához is tartoznak. A balkán hitvilág tündérei, a vilák pl. elragadják azokat, akik elalszanak a keresztútnál. Ezek az elragadottak általában tönkretéve, betegen kerülnek haza, és élményeik között "örvényben dobálás", "nyújtogatás és göngyölgetés", "csontficamítások" szerepelnek. Hasonló a helyzet a kelta mondák tündéreivel is. Másokat éjfélkor "ragadnak el az útról", hogy utána órákig kelljen ropnia a táncot a tündérekkel, mint ahogy azt egy gyimesi monda is őrzi. A tánchoz a zenét más elragadott, földi férfiak szolgáltatják, általában elhurcolt dudás, furulyás pásztorfiúk. Több elbeszélés tanúskodik arról, hogy valaki egy keresztútnál megleste a tündérek táncát, de ők általában nem látták a multaságot, csak a zenét, a cipők kopogását hallották. Az ilyen "hallgatózók" később "tündérbetegséget" kaptak, egy évig rázta őket a hideg büntetésül.

          A keresztutak legendája a sámánizmusban is szerepet játszik. Egy szagáj sámán látomásos elbeszélésében a következőket találhatjuk: "Amikor a sámán a nemzetségi sámánőshöz tart, rátalál egy hegyre. Ennek csúcsán áll a hatoldalú fenyő. Miután a fa lábánál megpihent, továbbindul. Hamarosan keresztúthoz ér, ahol egy láthatatlan sámán ül: a keresztút őrzője. Erről a helyről ágazik el minden út: a szellemeknek szentelt állatok ösvényei, a különböző betegségek útjai, valamennyi vadon élő állat csapásai. Az érkező most könyörög a láthatatlan sámánhoz, és gabonából erjesztett itallal kínálja; ekkor az megmutatja a helyes utat."

          A  közösségek gyógyítóinak hagyományaihoz az is hozzátartozik, hogy esküt tesznek a túlvilági lényeknek, akik hatalmukkal növelik az ő gyógyító tudományukat. Az eskütétel helyszíne szintén lehet a keresztút, melyet fordított irányban körbejárnak, majd elhelyezik ott áldozati ajándékaikat. Romániában több helyen élt az a szokás a sînziene nevű napon, hogy tündéreknek maszkírozott, virágékes lányok járták végig furulyázva, táncolva a házakat, és az útkereszteződésnél férfiruhás, kaszákkal felfegyverkezett lányokkal "küzdöttek meg". E rituális csaták szimbolizálták a nyári napfordulón megjelenő sînziene ("jó tündérek") és az "ördögi", téli démonok szembenállását.

       A kereszt, mint szimbólum másféle módon is kapcsolódik a túlvilági lényekhez. Gondoljunk csak azokra a gonoszelhárító népi mozdulatokra, mint az ujj keresztbetevése, vagy a keresztvetés... Ugyanakkor megjelenésük ideje leggyakrabban az ún. "kereszteletlen" napokra, vagyis Karácsony és Vízkereszt közé esik, másrészt újhold idejére, vagyis a legsötétebb napokra az évben. Hekaté, a háromfejű, alvilági, görög istennő kutyákkal kísért, "rossz lelkekként" száguldó, vihar kísérte démonikus menetét az újhold sötét éjszakáin vezette fel az alvilág kapuján, a keresztutakon.

 

 
Pontos idő
 
Látogatók száma
Indulás: 2008-01-14
 
Naptár
2023. Május
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Zene lejátszó
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kedvenc linkjeim
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77