Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban

A legendák szerint Káinból, az első gyilkosból lett a legelső vámpír. A Biblia szerint Éva két gyermeket szült Ádámnak: Káint és Ábelt. Mikor Káin és Ábel áldozatot mutatott be Istennek az Úr Ábel áldozatát örömmel fogadta, Káinét viszont nem. Káin ezért megölte testvérét, s e bűnért Isten száműzte őt. Három angyal kereste fel Káint száműzetésében, s elmondták neki, hogy csupán kérnie kell Istent, hogy bocsásson meg neki és száműzetése véget ér. Ő ezt háromszor utasította vissza, s ezért Isten megátkozta, így ő lett az első vámpír, minden vámpírok atyja.

Az első Város (Énok)

Káin évtizedekig egyedül vándorolt az akkor még fiatal földön. Végül elért egy helyet, ahol az emberek várost építettek, az Első Várost, Énokot. Az emberek látták Káin erejét, s uralkodójukká tették őt. Hosszú ideig uralkodott felettük, s ez elégedettséggel töltötte őt el, de ez nem maradhatott így. Káin a magányosság áldozatává vált, mint annyi más vámpír is azóta. Káin három gyermeket választott, kiknek nevét homály fedi, azonban így emlegetik őket: Enoch, Zillah, Irad. Ők saját gyermekeket teremtettek és hamarosan a halandókat az a veszély fenyegette, hogy a vámpírok felülmúlják őket létszámban. Halandók és halhatatlanok évekig egymás mellett éltek, azonban a vámpírok a halandókat szolgáknak tekintették, nem pedig egyenlőknek, s ezt Káin nem helyeselte. Ekkor következett a Nagy Vízözön, melyben a város és lakói, halandók és halhatatlanok egyaránt elpusztultak. 

A Második Város

Káin elhagyta az Első Várost, mivel úgy gondolta, a Vízözön büntetés volt számára, azért, mert átkát megosztotta másokkal. Távollétében gyermekeinek nem kellett követniük szabályait. A Harmadik Generáció, az Antediluvianok felemelkedtek és elpusztították nemzőiket, a Második Generációt. Új várost építettek, a Második Várost, melyben Káin gyermekei uralkodtak, mint ahogy Káin uralkodott az Elsőben. Azonban ez a város sem tartott örökké. Az Antediluvianok vetélkedni kezdtek egymással, s halandókat emeltek maguk közé, hogy egymás ellen használják őket. Hamarosan minden megsemmisült, amit fölépítettek.

Sokszor próbáltak már magyarázatot találni arra is, hogy a vámpírok miért félnek úgy a  napfénytől: Káin, a vámpírok ősatyja megtagadta Istent, aki a nap és a fény jelképe és a sötétség szolgálatába szegődött.

A halhatatlanok, akik nem öregszenek. Vértestvérek, Káin gyermekei, számkivetettek, szörnyek, átkozottak. Arra kényszerültek, hogy figyeljék a világot, ahogy az lassan elpusztítja magát vagy elősegítsék e folyamat végbemenetelét. Az életben maradáshoz vérre van szükségük, ami hatalmas erővel ruházza fel őket. Erősebbek az embereknél, sebeik gyorsan gyógyulnak, s csak kevés méreg létezik, ami hatásos ellenük. A vér táplálja természetfeletti képességeiket. A túl kevés vagy túl sok vértől eluralkodik rajtuk a Bestia, az őrjöngés, a vámpírok legelemibb ösztöne, amely nem ismer kegyelmet és mindent elpusztít, ami az útjába kerül. A vámpírok nem lélegeznek, testük hideg, s csak a friss vér tudja azt felmelegíteni. A szívükbe döfött karótól megbénulnak, de nem halnak meg. Ha túl sok sérülést szereznek, Torporba zuhannak. A Torpor hasonlít az alvásra, de annál sokkal mélyebb, melyből a Vértestvér csak hetek, hónapok, néha évek, néha pedig évszázadok után ébred föl. A Torporban a vámpír teste megpróbál meggyógyulni a súlyos sérülésekből. A vámpírok csak akkor halnak meg, ha levágják a fejüket vagy elégetik a testüket vagy olyan kevés vér marad a szervezetükben, ami már nem elég az életben maradásra. A naptól súlyos égési sérüléseket szenvednek és ebbe hamar bele is halhatnak. Csak az erős hit az, ami megvédhet tőlük egy halandót mivel az igaz hit valamilyen módon megégeti őket.
Nem számít, hogy mennyire keresik a jó útját, végül úgyis az éhség győz. Éhség az emberi lélekre, éhség a vérre. Nem számít mennyire küzdenek saját gonoszságuk ellen, végül úgyis ölniük kell. Habár megőrzik emberi lelküket, valójában ragadozóvá válnak, s arra vadásznak, amit régen saját fajtájuknak tekintettek: az emberekre. Természetfeletti képességekkel rendelkeznek, melyek sok gyakorlással egyre hatékonyabbá válnak. Az emberiség szeme elől rejtve élnek, s így vívják a halandók számára nagyrészt láthatatlan csatáikat. Klánokban élnek, melyeknek tagjai hasonló képességekkel bírnak. A klánok a két szektának, a Kamarillának és a Sabbatnak lehetnek a tagjai, illetve létezik néhány független klán is. A vámpírok generációja azt jelöli, hogy a Vértestvér milyen messze áll Káintól, minden vámpír apjától. Minél messzebb állnak Káintól annál hígabb a vérük, s annál gyengébbek. Egy Vértestvér egy Káinhoz közelebb álló vámpír vérének megivása által átkerül annak generációjába.

A legenda egy másik variációja szerint ,redendően ugyan nem gonoszak, gonoszságuk emberi szemmel nézve sajátos táplálkozási módjukból fakad, de ezt is képesek bizonyos mértékig kordában tartani. Áldozataikat pl. nem ölik meg, csak "esznek" belőlük. Állandó küzdelmet vív bennük az ember és a bestia (a vér utáni éhségnek magát teljesen megadó, dühöngő, őrült, állatias ösztönlény). Ha a küzdelemben sikerül megőrizniük emberi mivoltukat, egyensúlyba kerül bennük a két harcoló fél. Meglelve a harmóniát elérhetik a vámpírlét csúcsát, ahol már nem hajtja őket az éhség és szinte istenekké válhatnak.