A kristálykoponyákat a világ egyik legnagyobb misztériumaként tartják számon. A legtöbb ősi kristálykoponyát a XIX. században fedezték fel Mexikóban és Közép-Amerikában, de mi, hétköznapi emberek, még most, a XXI. században sem tudtuk igazán megfejteni, hogy valójában kik és milyen céllal készítették őket.

Világszerte sámánok, és bölcsek sokasága ismeri a kristálykoponyák titkát, amely annyira szent számukra, hogy nem igen osztják meg senkivel. Annyit tudunk, hogy a kristálykoponyák kiemelkedő szereppel bírnak az emberiség spirituális fejlődésének útján.

A Mitchell-Hedges kristálykoponya fizikai jellemzői felépítése

A koponya – az egyik forrás szerint – 14,76 cm magas, 20 cm hosszú, és 12,46 cm széles, súlya 5,18 kg, bár ez egy némileg kicsinek tűnik egy felnőtt emberi fejhez képest. Anyaga a HP laboratóriumában elvégzett vizsgálatok szerint tiszta, valódi kvarckristály. Ez a vizsgálat azt is bizonyította, hogy az állkapcsot ugyanabból a tömbből készítették, mint a koponyát. A tudósok szerint rendkívül ritka a természetben az ekkora méretű, és ilyen tisztaságú kristálytömb. A mikroszkópos vizsgálatok a felületén a legkisebb karcolást sem tudták kimutatni, így a mai napig nem tudjuk, hogyan, mivel munkálták meg a kristályt. Figyelemre méltó a polírozás hihetetlen minősége, a csillogó felület lágy, emberi bőr benyomását kelti. Feltehető, hogy kézi megmunkálással készült, de ebben az esetben kb. 150-300 év folyamatos munkát vett igénybe az elkészítése.

A koponya szemüregei ívelten trapéz alakúak, a járomcsont leheletfinom ívben elemelkedik el az ékcsonttól, és a halántékcsontnál találkozik újra az alappal, ráadásul az egész arckoponya enyhén aszimmetrikus, tökéletesen mintázva meg ezzel a valódi emberi koponya jellegzetességeit. Az állkapocs különálló darab, egy jól kialakított ízülettel kapcsolódik a koponyához, így pontosan képes produkálni az emberi áll élettani mozgását. A fogak külön-külön vannak kifaragva, és annyira tökéletesen kidolgozottak, hogy kopottságuk alapján meg lehet állapítani a modell életkorát. Az egyik tudós megjegyezte, hogy a zápfogak nem „X” alakú hornyokkal rendelkeznek, mint a normális emberi fogak, hanem „+” alakú bemélyedéseket lehet látni rajtuk.

A kristálykoponya további furcsasága a szájpadlás kiképzése: ez ugyanis lehetővé teszi, hogy ha a műtárgy alatt fényforrást helyezünk el, akkor a fény egyenesen a szemüregekbe vetüljön, hipnotikus hatást gyakorolva ezzel a szemlélőre. A vizsgálatok kiderítették, hogy nem véletlenről van szó, a készítők szándékosan hoztak létre ilyen optikai hatást.

Három anatómiai eltérést lehet rajta felfedezni: az első szerint a koponyalapon nincsenek rajta a nyúlványok és nyílások, de ez érthető, mivel kialakításuk lehetetlen feladat elé állította volna az ismeretlen művészeket. A második eltérés az alsó állkapocsnál található, itt az áll nem ugrik előre annyira, mint az megszokott az emberi koponyákon. A harmadik eltérés a legkülönösebb: az agykoponyán nincsenek kialakítva a kutacsok. Ennek magyarázatát a mai napig nem ismerjük.

A hetvenes években a Hewlett-Packard laboratóriuma részletes vizsgálatnak vetette alá a különleges leletet. Bebizonyosodott, hogy a koponyát egyetlen nagy kvarckristályból alakították ki, ám a készítői egyáltalán nem használtak fémből készített eszközt - a mikroszkópos vizsgálat során egyetlen karcolást sem fedeztek fel a koponya felületén.

Dorland a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán, ami kizárja annak a lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg. Ez annál is kevésbé valószínű, minthogy a kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, amelynél az általunk ismert összes fém puhább. Az egyetlen ma elképzelhető anyag, amellyel megmunkálhatták, a gyémánt.

Dorland elképzelése tehát, hogy a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez azonban óvatos becslések szerint 300 emberévnyi munkát jelent! A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázadot is igénybe vett létrehozása.

A Nemzetközi Kristálykoponya-társaság három kategóriába sorolja a kristálykoponyákat:

Új vagy jelenkori kristálykoponyák, melyeket ma élő mesterek, a hagyományos gyémántcsiszolási technikával készítenek. Napjainkban is több ezer készül belőlük.

Régi kristálykoponyák-melyeket több száz évvel ezelőtt, de inkább 1000-1500 évvel megelőzően készítették az akkori csiszolási eljárásokkal. Régmúlt kultúrák és civilizációk hagyatékai.

Ősi kristálykoponyák, melyek kora minimum 2000 évesre tehető.

A kristálykoponya eredete

A kristálykoponya eredete a történelem homályba vész: kora meghatározatlan, funkciója, elkészítésének módja nem ismert. A kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyan technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére

A koponyának számos természetfeletti erőt tulajdonítanak: képes a színét változtatni, illatot és hangot kibocsátani. A szemüregre koncentrálva pedig, állítólag rég élt embereket, épületeket lehet látni.

Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 átlagos emberi méretű koponya létezik, a koponyák beszélni tudnak, fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről és a világegyetem rejtélyeiről. Ez a tudás azonban csak akkor válik majd hozzáférhetővé és az emberiség közkincsévé, ha mindegyik előkerül, egybegyűjtik őket, és az emberiség elér egy bizonyos fejlettségi fokot.

A legtöbb kristálykoponyát Közép- és Dél-Amerika ősi, letűnt romjai körül találták. Régészek sora tagadja, hogy ezeknek az ősi civilizációknak birtokában lett volna a kvarckristály csiszolásának tudománya, mivel egyetlen fennmaradt bizonyíték sem igazolja ezt a tényt. Ugyanakkor furcsa, hogy a tudósok nem akarnak foglalkozni a kristálykoponyák tanulmányozásával, mintha attól félnének, hogy a bennük rejlő tudás más fényben tüntethetné fel az általunk valóságnak hitt világot.
Az ősi kristálykoponyák őrzői között sokan akadnak, akik legendák sorát ismerik. Ezek egytől egyig arról szólnak, hogy egy ismeretlen, fejlett civilizáció bízta rájuk a kristálykoponyákat, hogy a bennük rejlő tudás segítse az emberiség fejlődését és szabadság iránti vágyát a béke jegyében.

A leghíresebbé vált koponyát  1927-ben Albert Mitchell-Hedges fedezett fel Közép-Amerikában. Az archeológus a vadonban különleges leletek után kutatott, és egy feltáratlan maya település nyomait vizsgálva, amelyet teljesen benőtt a buja növényzet, úgy döntött, hogy felgyújtja az őserdőt. A buja növényzet ugyanis teljesen benőtt egy területet és hagyományos módszerekkel lehetetlen volt feltárni a lelőhelyet. A lángokban háromhektárnyi terület veszett oda, de miután a füst eloszlott, az expedíció tagjai elképesztő felfedezéssel szembesültek. Egy hatalmas, páratlanul kiépített és kiváló állapotban fennmaradt települést tártak fel, amely számos piramist és egyéb épületet számlált.

Egy nap Anna, Mitchell-Hedges örökbe fogadott lánya úgy döntött, hogy felmászik a piramis tetejére, mivel állítólag gyönyörű kilátás nyílik onnan. Igaz tilos volt az efféle akció, mivel a földrengések és erózió által megrongált építmény meglehetősen balesetveszélyesnek tűnt, de egy tizenhat éves lányt ez nem tudott visszatartani egy izgalmas kalandtól. A gondolatot tett követte, Anna nem sokkal később az épület tetejéről szemlélődött. A kilátás tényleg csodás volt, és ahogy nézelődött, a kövek közötti hasadékból csillogást látott kiszűrődni. Visszatért a szállásukra, és elmondta nevelőapjának, mit látott, ám ő nem adott hitelt szavainak. Ennek ellenére a másnap reggel Mitchell-Hedgest is a piramis tetején találta.

Közel három hétbe telt, mire ki tudtak emelni annyi követ, hogy hozzáférjenek a csillogó tárgyhoz. Anna a megtaláló jogán pontosan a tizenhetedik születésnapján ereszkedett alá a piramis belsejébe, felkapta a tárgyat, és már húzták is fölfelé. Amikor letörölték róla a port, kiderült, hogy egy teljesen átlátszó, hegyikristályból faragott, alsó állkapocs nélküli koponyát tart a kezében.

Frederick Albert Mitchell-Hedges 1959-ben bekövetkezett haláláig a koponya az ő tulajdonát képezte, utána Anna örökölte. Anna Mitchell-Hedges Kanadában telepedett le, egy Torontó melletti kisvárosban, Kitchenerben élt 1996-ig. Unokaöccsére hagyta a koponyát, aki a mai napig tulajdonosa és gondviselője maradt a műtárgynak.

A nácik nagy érdeklődését váltotta ki    Tovább...

Egy médium kapcsolatba lépett a koponyákkal

Carole Wilson, Kanada legismertebb médiuma, akinek segítségét a helyi rendőrség is rendszeresen igénybe veszi megoldatlan gyilkossági ügyek esetében. Mint médium, arra is képes, hogy a kristálykoponyában tárolt információkhoz hozzáférjen. Itt olvasható egy ilyen „szeánsz” rövidített anyaga    Tovább...

Egy időőrző elbeszélése

Az őslakos amerikaiak között a mesélés hagyománya az eszköze annak, hogy a titkos tanításaikat egymásnak generációról generációra átadják. A cherokee-k Megcsavart Hajszálaknak nevezik ezeket az embereket, akik több mint 400 különböző néptörzs tagjait foglalják magukba az egész Észak-, Közép- és Dél Amerikából. A Megcsavart Hajszálak öregjei a következőket mondták el.     Tovább...