A rosette-i kő
A rosette-i kő (ismert még Rosetta kő néven is) egy sötét gránitdarab (néha helytelenül bazaltként említik), amely egy ősi szöveg három fordítását nyújtja a mai kutatóknak: egyiptomi démotikus írással, görög nyelven és egyiptomi hieroglifákkal. Mivel a görög nyelv jól ismert, e kő volt a kulcs 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a hieroglifák megfejtéséhez.
Története
A követ Pierre-François Bouchard (1772–1832) francia kapitány fedezte fel Egyiptom Rosette (ma Rashid) nevű kikötővárosában 1799. július 15-én.
Napóleon egyiptomi hadjáratát (1798–1801) számos tudós is kísérte. Miután 1798-ban megalapította az Egyiptomi Intézetet (Institut de l'Egypte) Kairóban, mintegy ötvenen tagjai lettek. Bouchard a Rosette melletti Fort Julien építési munkálatait vezette, amikor e fekete kőre lelt. Azonnal megértette a jelentőségét, és bemutatta Abdallah Jacques de Menou tábornoknak, aki elrendelte a kőnek az Intézetbe való szállítását, ami 1799 augusztusában meg is történt. 1801-ben a franciáknak vissza kellett vonulniuk. Vita alakult ki a tudósok eredményeivel kapcsolatban – a franciák meg akarták tartani őket, míg a britek, III. György király nevében, hamisítványnak tartották az egészet.
Etienne Geoffroy Saint-Hilaire francia tudós, William Richard Hamilton angol diplomatához írott levelében azzal fenyegetődzött, hogy a felfedezéseket elégeti, amellyel egyértelműen az alexandriai Könyvtár leégésére utalt. A britek megadták magukat, és csak az emlékművek átadását kötötték ki. A franciák megpróbálták egy hajóban elrejteni a "Követ", de a britek felfedezték. Megengedték viszont a franciáknak, hogy az általuk készített lenyomatokat magukkal vigyék alexandriai behajózásuk alkalmával.
A követ ezután Nagy-Britanniába vitték, ahol 1802 óta a British Museum őrzi.
A kő megszerzésének idejéből származó, baloldalon megjelenő fehér, festett bevésés szerint „A brit Hadsereg szerzeménye 1801-ben, Egyiptomban”, jobb oldalán pedig „III. György király ajándéka”. A követ a British Museum alkalmazottai 1998-ban megtisztították, és a történelem e bizonyítékát érintetlenül hagyták. A Kő felületének egy apró részletét, a bal alsó sarkot, szintén érintetlenül hagyták, összehasonlítási lehetőség végett.
2003. júliusában az egyiptomiak visszakérték a Rosette-i követ. Dr. Zahi Hawass, a Régiségek Legfelsőbb Tanácsának főtitkára, ezt mondta a sajtó képviselőinek:
„Ha a britek azt szeretnék, hogy emlékezzenek rájuk, ha vissza kívánják állítani hírnevüket, akkor önként vissza kellene adniuk a követ, mivel az az egyiptomi identitás mérföldköve.”
A feliratról másolatokat készítettek és elkezdődött a rejtvényfejtés. S hogy kinek sikerült előrukkolni a megoldással?
A görög felirat szerint a tábla Ptolemaiosz Epiphanész idejéből való, akit i.e. 197-ben egyiptomi papok ünnepeltek, s ezt két nyelven, háromféle írással örökítették meg.
A rosette-i kő hieroglifáinak megfejtése terén Thomas Young angol orvos tette meg az első eredményes lépést. A cambridge-i Museum Criticumban 1815-ben megjelent cikkében feltételezte, hogy a keretbe foglalt jelcsoportok uralkodók nevei. Megállapította 13 önálló mássalhangzójel hangértékét, és hogy azt milyen irányban kell olvasni.
Jean Francois Champollion büszkélkedhetett a megfejtéssel. Ő volt az, aki először elolvasta a szöveg egyiptomi változatát. A megoldáshoz felhasználta egy angol orvos (ld feljebb) elképzeléseit is, miszerint a keretbe foglalt nevek uralkodók neveit jelentik. Ezeket a névgyűrűket cartouche-nak keresztelte.
A másik tény, amely a megoldáshoz vezetett az volt, hogy a statisztika módszereket is bevetette a cél érdekében. Megfigyelte, hogy egyes jelek milyen gyakorisággal fordulnak elő. Így arra is rájött, hogy a görög szöveg csak 468 szóból állt, míg a jelekből 1419 volt található a táblán. S mire következtet ebből egy tudós?Arra, hogy a jelek nem szavakat jelöltek, hanem annál kisebb egységeket ábrázoltak velük. Így egy szó több jelből állt.
A szöveg
V. Ptolemaiosz Kr. e. 196-ban kelt rendelete olvasható a kövön. A görög szöveg kezdete: „Basileuontos tou neou kai paralabontos tén basileian para tou patros…” (Az új király, atyjától átvéve a királyságot…). A rendelet különféle kivetendő adókról, a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik, valamint arról, hogy a rendelet három nyelven adandó ki: az „istenek szavaival”, azaz hieroglifákkal, a nép nyelvén (démotikus írással) és ión (görög) nyelven.
A hieroglifákat csak meghatározott esetekben, fontos események rögzítésére használták, hiszen a mindennapi életben csak nagyon kevesek számára volt értelmezhető. Éppen ezért alakult ki a leegyszerűsített jelekkel működő papi írás, amelyeket papiruszra rajzoltak, így nem volt szükség a vésőre és a kalapácsra.
Az egyiptomi írás annyira bonyolult volt, hogy csak nagyon hosszas képzés után tudták az arra kiválasztottak elolvasni. Ráadásul, sokkal nehezebb dolguk lett volna, ha a rosette kő nem került volna tudósok kezébe.
Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, amely a sémita ábécével nagyjából megegyezik. Az egyiptomiak, éppúgy, mint a többi keleti nép, magánhangzókat nem jelöltek az írásban. Ha pl. a zod (mondani) szót akarták leírni, csupán zd-t írtak. Úgynevezett értelmező (determinatív) jegyeket is használtak. Az értelmező jegyekre azért is, szükség volt, mert az egyiptomi írásban egy és ugyanaz a jel hol szót, hol pedig mássalhangzót jelölt. Ez pedig az értelmező jelek igénybevétele nélkül természetesen sok félreértésre adott volna alkalmat. Maradjunk az előző példánál. A zod (elmondani) szót egy emberalakkal jelölték, aki a kezét ajkán tartja. A sura (inni) szót ugyanezzel a jellel ábrázolták, csakhogy még három hullámvonalat is rajzoltak melléje, amely jelezte, hogy a szó jelentése vízzel van összefüggésben.
A hieroglif írás az egyiptomiak reprezentáló írása volt. Emlékoszlopokon, sírfeliratokon hieroglifákat alkalmaztak.
A köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, amely körülbelül úgy viszonylik a hieroglifákhoz, mint az írott betű a nyomtatott betűhöz. Ezt az írást nádtollal, ecsettel vetették papiruszra. A hieratikus írás jeleiben már csak homályosan ismerhetők fel az ábrázolt tárgyak, amelyekre utalnak.
Időszámításunk előtt a VIII. században újfajta írást vezettek be Egyiptomban, amelyet a tudomány, Hérodotosz után, démotikus írásnak nevez, bizonyára azért, mert maga a nyelv, amely ebben az írásban fennmaradt, nem a hieroglifák klasszikus nyelve, hanem üzleti és magánügyekre vonatkozó iratokban használták, míg a hieroglifák nyelvét szent nyelvnek őrizték meg. A démotikus írás a hieratikus írás további leegyszerűsítése. Körülbelül 1000 esztendőn keresztül ezt az írást használták mindaddig, míg a kereszténység elterjedésével az egyiptomiak is át nem vették a görög ábécét.
Az egyiptomi írás a maga idejében a legfejlettebb írás volt, de még távolról sem kielégítő és tökéletes. A mai értelemben vett ábécé tulajdonképpeni feltalálása nem is az egyiptomiak, hanem a föníciaiak érdeme.
Új "rosette-i követ" találtak Egyiptomban - jelentették be Potsdamban német kutatók, akik a kőtáblára bukkantak ásatásaik során. Christian Tietze, a Berlin közelében lévő potsdami egyetem régészprofesszora a sajtóértekezleten azt mondta: a lelet rendkívül érdekes, és 120 éve nem találtak Egyiptomban ehhez hasonló, több nyelven készült feliratú követ. A 99 cm magas és 84 cm széles szürke gránitkőre véletlenül bukkntak az egykori Bubasztisz város romjainál folytatott ásatáson. A vélhetően földrengésnek áldozatul esett romváros, mely egykor meghatározó politikai és vallási központ volt, a mai Kairótól 90 kilométerre északkeletre terül el. A kövön szereplő évszám szerint a sztélé i. e. 238-ban keletkezett, és III. Ptolemaiosz király egyik rendeletét tartalmazza ógörögül, démotikus írással és hieroglifákkal. "A rendelet azért fontos, mert külön említi az ősi egyiptomi naptár reformját, pedig ezt a reformot csak 250 évvel később, Julius Caesar idején sikerült teljesen életbe léptetni" - tette hozzá Tietze.
Az oszlopon 67 sornyi görög írás, 24 sornyi démotikus jel és számos hieroglifa látható. A szövegek a naptárreformról szólnak és Ptolemaioszt dicsőítik - többek között azért, mert a király gabonát hozatott be Szíriából, Főníciából és Ciprusról, így enyhítve az Egyiptomban dúlő éhínséget. "Az oszlopot III. Ptolemaiosz hatalmának és kegyességének megörökítése végett készíthették. |